fbpx

Elkészítés

A tojásfehérjét egy csipet sóval kezdjük el kemény habbá verni, majd adjuk hozzá a két evőkanál eritritet, és verjük teljesen keményre

A mandulatejhez adjuk hozzá a vaníliarúd kikapart magjait, majd forraljuk fel, és kanállal szaggassuk bele a tojáshabból galuskákat. Két-három percig főzzük, majd óvatosan fordítsuk meg, újabb két-három perc, és már szedhetjük is ki egy üres tálba.

A tojássárgáját egy csipet sóval és az eritrittel keverjük jó habosra, öntsük hozzá egy keveset a langyos tejből, majd azonnal keverjük simára. Adjuk hozzá a maradék tejet, keverjük el, és öntsd vissza az egészet az edénybe.

Alacsony lángon, folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg szépen be nem sűrűsödik, majd hagyjuk kihűlni. Tegyük a tetejére a galuskákat, és az egészet rakjuk be a hűtőbe legalább 2-3 órával azelőtt, hogy tálalni szeretnénk.