fbpx

Gondoltál már arra, hogy ′′ Kövér vagyok.” ′′ Öreg vagyok.” ′′ Nem vagyok elég jó.”

Egyszer fiatal voltam, de ma már elmúltam 40 sőt 50 éves is, vagyis az életem második szakaszában vagyok, és bár szeretnék újra fiatalon csábító, csinos és karcsú lenni, de talán másnak van már ideje az én életemben.

Abban a korban vagyok, ahol ráncokat, ősz hajat és plusz kilókat látok már magamon, miközben csinos 25 éveseket rohangálnak körülöttem cuki nyári ruhákban, amilyenek nekem is voltak valamikor, sőt párat még őrzök a szekrényemben, hátha rám jön még valamikor.

  • Szükséges-e a karcsúság az én koromban?
  • Vajon valóban jól néznék ki a 25 éves testsúlyommal ma is?

Mi tehát ma a cél a jó életérzésemhez?

Amit 25 éves koromban fiatalságommal értem el, azt ma a tapasztalatom és bölcsességem kárpótolja. Kárpótolja? Nem igazán jó ez a szó, hiszen nincs mit kárpótolni, ha mindig igyekeztem megélni a pillanatnyi koromat. Ne akarjak olyan lenni, mint 25 évesen! Hiszen lehetetlen és az elérhetetlen vágyam csak kudarcot és elégedetlenséget szül bennem, ami megbetegíthet.

Várható életkorom feléig megtanultam járni, beszélni, írni, olvasni, kijártam az iskoláimat hódítottam, férjhez mentem és megszültem a gyerekeimet. Fel is neveltem őket, kirepültek. Mit fogok még ezután csinálni?

Valóban azt keresem, ami 25 évesen voltam, azt a formámat, alakomat, súlyomat?

Nagy lenne a baj a lelkemben, ha így lenne.

Meg kell találni minden korban az örömet, mert amiket megéltem korábban, azok építőkövek voltak a mostani énemhez.

Nő vagyok, mint egy klasszikus autó vagy egy finom érett bor.

Még ha a testem nem is olyan, mint régen, akkor is hordja a lelkemet, a bátorságomat és az erőmet. Alázattal, méltósággal, büszkeséggel és egészséggel szeretnék belépni életemnek ebbe a fejezetébe, mert mindaz, amin keresztül mentem én vagyok, és soha nem szabad rosszul érezni magam azért, hogy öregszem.

Az öregedésem nem betegség, de egészséges életmód nélkül ez az életszakasz nem lesz örömteli és vidám. Nem kívánok orvosságokat szedni és orvosokhoz járni, de szeretnék rendszeresen mozogni, táncolni és jókat enni, olyanokat, amik éppen az én szervezetemnek valók. Lemondások helyett szeretném megtalálni azokat ételeket, ízeket, amik ugyanolyan élvezetet nyújtanak számomra, mint amiket 25 évesen még jól tolerált a szervezetem még akkor is, ha már akkor sem volt mindig nekem való.

Tudok még szenvedéllyel táncolni, energikusan edzeni és akarom, hogy ez sokáig így maradjon.