fbpx

Az a rossz hírem, hogy önmagában a hasizom gyakorlatoktól nem fog eltűnni a zsírpárnád, nem lesz kocka hasad!!

A hasi tájékon előszeretettel rakódik le a zsír, és fedi el a bordás hasizmaidat. Ahhoz, hogy a hasizmaid előtűnjenek, le kell csökkentened a testzsír százalékodat. Tévhit, hogy a hasizom gyakorlatok a hasadon lévő zsírszövetet égetik el. A hasizom gyakorlatok a hasizmaidat erősítik – pont. Nincs helyi zsírszövet égető gyakorlat, ugyanis a testzsír többé-kevésbé egyenletesen rakódik le, és ugyanígy tüntethetők el.

„Ez azt jelenti tehát, hogy van ugyan hasizmom, csak eltakartam egy kevéske hájjal?” 

Valóban így van. Szerencsésebb emberek arányosan híznak, zsírraktáraik nagyjából egyenletesen oszlanak el a testen. Másoknál ez a zsír azonnal hasra, mellre, combra rakódik. A nők inkább csípő- és deréktájon raktároznak, ez a vonásunk a terhességek miatt, a magzatok védelmére fejlődött így az evolúció során.

Nem árt azonban tudni azt is, hogy mi nők sokkal nehezebben érjük el a kocka has állapotot, mint a pasik, mivel számukra a természet jóval kisebb testzsír százalékot és jóval nagyobb izomszázalékot utalt ki, és az is inkább eloszlik arányosan mindenfelé.

A nők hasfala viszont el nem engedné az utolsó vékony kis zsírréteget, ragaszkodik hozzá, még akkor is, mikor az egyén már bőven az ideális testsúlysáv alsó határánál mozog.

Ezzel együtt kell élnünk és talán az aktuális divatnak kellene egy kicsit alkalmazkodni a természet adta tulajdonságunkhoz.

„Én ebbe mégsem akarok belenyugodni és mégis szeretnék kocka hasat!” Milyen gyakorlatokat kell végeznem ahhoz, hogy lemenjen a hasamról a háj?”

Ez természetes igény és nem csak a csinosság miatt szükséges, hanem az egészségügyi szempontok is legalább ilyen fontosak. A testtartásod is megváltozik a hasi úszógumi miatt, ami pedig gerincproblémákat okozhat. Tehát fontos a hasi hájtól megszabadulni és ugyanakkor megerősíteni a hasi és meglepő, de a hátizmokat is.

Három fontos feladatod van ez ügyben:

1.

A hájat zsírégető-kardió típusú gyakorlatokkal lehet eltüntetni. Irányítani, hogy honnan menjen és hol maradjon, na azt sajnos nem lehet. Mindenki tudja csökkenteni a testzsír százalékát, és mindenkinek egyenletesen csökken a test egészéről. Ám az már genetika kérdése, hogy kinek hol van az a bizonyos utolsó raktárkészlete. A Málnárium heti 3 x 33 perces edzése már elindítja a zsírégető folyamatokat, amennyiben egyenletesen közepes-magas intenzitással dolgozol az egész idő alatt a korodnak megfelelő 75-80 %-os pulzustartományban. Rendkívül fontos a zsírégetéshez – ahogy mindenfajta égéshez – az oxigén, ezért edzés alatt „ne felejtsd el levegőt venni” méghozzá egyenletesen és mélyen az orrodon beszívva és a szádon intenzíven kifújva.

2.

Ám a kardió edzés önmagában még nem teremt erős hasizmokat. A jelenlegi Málnárium gépeink közül egy speciálisan a hasi és mély hátizmok erősítésére szolgál. Ezt a gépet a 30 perces edzés alatt 3 x 33 másodpercig tudod használni. Igyekezz szabályosan hasizomból húzni és hátizomból tolni és ne feledd, hogy a karod ezen a gépen csak egy erőközvetítő eszköz. Lehetőséged van ugyanakkor szinte mindegyik Málnárium gépen a hasizmodat is erősíteni oly módon, hogy folyamatosan tónusban tartod, vagyis megfeszíted. A Málnárium csoportos személyi edzők ismerik céljaidat, amiért dolgozol és igyekeznek motiválni az egyenletes és intenzív kardió munkára és a gépeken végzett szabályos és hatékony izomerősítésre.

3.

És akkor ugye mondanom sem kell, hogy mi a harmadik faktor… Igen, pontosan, a helyes táplálkozás. Túl magas kalória bevitel mellett nincs az a kardió mennyiség és izomerősítés, ami elővarázsolná azt a meseszép rectus abdominist.