Virágvasárnappal megkezdődik a Húsvéti ünnepkör.
Évről évre döbbentem tapasztalom, hogy sokaknak kevés ismeretük van, vagy fogalmuk sincs, hogy milyen ünnep a Húsvét. Karácsonykor észvesztő készülődés van már hetekkel az ünnep előtt. Az Adventről talán már sokan hallottak, és talán azt is tudják, hogy Jézus születését ünnepeljük legalább annyiban, hogy az ajándékokat a Jézuska, vagy az angyalok hozzák. Talán a fény születésének szimbóluma is köztudottabb, és összekapcsolható Jézussal….., de vajon ez a Húsvét milyen csoda ünnep? Jön a nyuszi és tojást festünk és locsolnak a fiúk…? Vagy lehet, hogy ennél több?
A Nagyhét történetét már sokan nem ismerik manapság. Egy emberke születése, születésnapja könnyen megérthető ünnep, de mit jelent a Húsvét ebben a csodálatosan kinyíló tavaszban? A mai világban szeretjük elkerülni a halállal kapcsolatos dolgokat, így ez a keresztre feszítés, feltámadás nem is illik a csodás tavaszi világba. A húsvét szimbóluma egybeesik a nap-éj egyenlőséggel, ami minden népnél a termékenység ünnepe, és ily módon a feltámadás és az újjászületés érthető egybeesés.
A születésnap tehát nagy ünnep minden ember életében, és ezért közösen ünnepeljük Jézus születését is, de az ő megértését csak a Húsvét ismeretével tudjuk átélni, hiszen a megszületése valóban nagy dolog, de az önfeláldozása példaértékű és ezért érdemes a történet a megismertetésre.
Ráadásul azt sem értik, vagy tudják sokan, hogy miért mindig máskor van a Húsvét, miért mozgó ünnep, és hogyan számítjuk ki napját. Itt a válasz: a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. Ezzel kapcsolatos érdekességet már közzétettünk korábban ITT.
Egyszer volt egy ember, Isten fia, aki karácsonykor, az év legsötétebb napján, kétezer évvel ezelőtt fényt hozva az életünkbe, megszületett. Az volt a feladata, hogy felvilágosítsa az embereket, megtanítsa őket szeretni, elfogadni egymást. Ezt tanította egész fiatal életén keresztül tanítványokat gyűjtve maga köré és szóval és cselekedetekkel példát mutatva irányt adott a boldogabb élet felé.
Egy szép napon, 33 éves korában aztán elindult Jeruzsálembe, a zsidók fővárosába a legnagyobb zsidó ünnepre, és az emberek virágot szórtak a lábai elé, ünnepelve örömmel fogadták őt, figyelték tanítását, hiszen a híre már elérkezett korábban hozzájuk.
Akkoriban Izrael a Római birodalom része volt, vagyis egyféle gyarmat, önállóság nélkül, így a tömegek Róma alól való felszabadítót is várhatták személyében, de csalódtak, mert Jézus szamárháton alázattal érkezett és nem királyként vonult a városba.
Hétfőn aztán a templomba ment, ahol döbbenten látta, hogy nem Isten ünneplésére vannak ott az emberek, hanem kereskedők és pénzváltók dolgoznak benne, ezért kizavarta őket és „megtisztította” a templomot, majd tanított a templomban, példázatokat mondott és vitázott.
Az akkor uralkodó papság szemében félelmetes ellenség volt, aki a hatalmukra tör, így elkezdtek áskálódni, szerveződni ellene; hergelték a népet, lefizették egyik tanítványát, Júdást 30 ezüsttel, hogy árulja el mesterét, és a római helytartóval akarták elítéltetni, mint Róma ellen lázadót.
Jézus látta a jövőjét és tudta, hogy önfeláldozó sorsával példát kell mutatnia, meg kell váltania a gyarló embereket a bűneiktől.
Nagycsütörtökön aztán összehívta tanítványait az un. Utolsó vacsorára, ami a zsidó páskabárány ünnepe. Ekkor már tudta sorsát és új értelmet adott a húsvéti ételeknek, a kenyérnek és a bornak. Alázatát mutatva megmosta tanítványai lábát, megjósolta, hogy Júdás el fogja árulni és Péter, akire mint Kősziklára később az egyházat építették, háromszor is meg fogja tagadni mielőtt a kakas kukorékol hajnalban.
Aztán a jóllakott, elalvó tanítványok mellől a Gecsmáné kertbe megy, ahol fájdalmas imába kezd. Visszatérve Júdás csókjával mutatja meg a római katonáknak, hogy Jézus, akit elfogni kell.
Pénteken aztán az emberiség újra és újra megmutatja gyarlóságát, gyávaságát, amikor valódi vádak hiányában senki nem mer dönteni, sem Heródes király, sem a papok Nagytanácsa, hanem végül a római helytartó Pilátus „mossa kezeit” és a felhergelt népre bízza a döntést, akinek ezen az ünnepen lehetősége van egy bűnösnek megbocsájtani. Ők nem a korábban csodált, istenített Jézust, hanem a bűnöző Barabást mentik fel.
Az elárultatást, elfogatást, elhagyatást, hamis tárgyalást, megtagadtatást, elítéltetést, korbácsolást és kigúnyolást követően Jézusnak magának kellett cipelnie a keresztjét a „Koponyák hegyére”, ahol két másik fogollyal megfeszítették a kor kegyetlen büntetési szokása szerint. Jézus a keresztfán hal meg, amit természetfeletti jelenségek kísértek: elsötétedik az ég, földrengés lesz és a templom kárpitja kettéhasad.
Jézus holttestét egy jómódú ember, arimáthiai József új sírboltjába helyezték el közvetlenül a Sabbat kezdete előtt. Jézus feltámadásának hírét vasárnap korán reggel egy angyal közölte az asszonyokkal az üres sírnál. Ezek után Jézus többeknek megjelent: a magdalai Máriának, Péternek, két tanítványának az emmausi úton, és a nap folyamán minden tanítványának Tamás kivételével.
Hogy igaz-e a történet? Hogy ő Isten fia? Hogy valóban feltámadt-e? Lehetséges-e ez egyáltalán? Aki hiszi, annak nem kérdés, fel sem teszi, de talán mindegy is, mert a történet példa, szimbólum, mint bármilyen mese, amiből a gyerekeket tanítjuk. Ez a „mese” felnőtteket taníthat, ha nem a „megtörtént-e” igazságot keressük benne. Senki nem kérdezi meg, hogy léteznek-e a népmesék alakjai valójában, de mindannyian azért meséljük el ezeket a történeteket a gyerekeinknek, hogy tanuljanak belőle, megértsék a jó és a rossz történeteket, és jobbá váljanak általuk.
Te, aki kétkedve olvastad most Jézus történetét, ne keresd hát, hogy igaz-e, de keresd benne a Neked szóló igazságot. Ne a történet igazságát keresd, hanem a magadnak szóló tanulságot.
Szép Húsvéti ünnepeket kívánok!