fbpx

Ugye Te is így vagy ezzel!

Én viszont most megtapasztaltam, hogy a TILOS szó valóban engem is leblokkolt.

Mire gondolok?

A Nemzetközi Rákelleni Világnap arra emlékeztetett, hogy bejelentkezzek kolonoszkópiára, vagyis vastagbél szűrésre. A vizsgálat előtt majd komoly diétát kell betartanom, hogy a bélrendszer kitisztuljon. Ehhez kaptam egy hosszú listát, hogy mit nem ehetek akkor majd pár napig.

Nagyon meglepődtem magamon, mert teljesen leblokkolt a tiltás, úgy ahogy nap mint nap tapasztalom ugyanezt a vendégeimnél, akik megkapják tőlem a kerülendő élelmiszereik listáját.

„Akkor most mit ehetek, ha ezeket nem?” – gondoltam elsőre ijedten.

De aztán újra átnéztem és rájöttem, hogy ezeket egyébként is viszonylag ritkán eszem, úgyhogy nincs is okom a pánikra.

Viszont elgondolkodtatott a helyzet, hogyan tudok ebben a blokkolás feloldásban segíteni a vendégeimnek, akik elindultak az életmód váltás útján.

A MEGOLDÁS!

  • Megtanítom őket tudatosan táplálkozni és kreatívan ételt készíteni.
  • Létrehozok egy facebook fórumot, ahol egymást segíthetjük recept ötletekkel, kreatív ételkészítéssel.

Számomra a főzés, ételkészítés örömteli és kreatív tevékenység. Élvezem kitalálni az ételeket azokból az alapanyagokból, amiket éppen itthon találok.

De azt látom, hogy sok nő számára pont ellenkezőleg, nyűg a háztartásnak ez a része, és nem talál benne örömet. Pedig alkotás ez a javából.

Az én nagyim arra tanított, hogy nem nagy dolog a vendéglátás, ha tudsz előre készülni, bevásárolni, de igazi háziasszony akkor leszel, ha a „semmiből” varázsolsz lakomát a váratlan vendégeid számára.

Innen jött egy új ötlet:

Játszunk kreatív főzőcskét!

Kezdjük úgy, hogy megadok 3-5 alapanyagot, írok hozzá egy receptet és meghívok 2 ismerőst, hogy készítsen, keressen hozzá ő is új receptet és ossza meg velünk! Majd hívjon meg ő is még két ismerősét ugyanerre a feladatra.

A szabály szerint az alapfűszerek nem számítanak az alapanyagokhoz, azt feltételezve, hogy ezek mindig vannak minden kamrában, háztartásban.

Igyekezzünk korszerű alapanyagokkal főzni!

Ha beindul a játék, akkor várhatóan rengeteg étel ötlet kerülhet elő, amikkel segíthetünk egymásnak az „ijesztő” leszűkített diéta változatossá tételében, az életmódváltás betartásában és megkönnyítésében.

A játék folyamán keletkező receteket összegyűjtöm és a kcal értékkel, valamint a fehérje-zsír-szénhidrát arányokkal kiegészítve felrakom a https://malnarium-vac.hu/cikkek2/receptajanlo oldalra, ahol bárki elérheti.

Példaként az alábbi alapanyagokból az alábbi ételeket lehet elkészíteni, de valószínűleg Neked is van még további ötleted

  • csirkemell filé
  • leveszöldség (répa, fehérrépa, zeller, karalábé)
  • hagyma
  • basmati rizs

A fűszerek és a zsiradék alap a kamrádban, ugye?

Íme 10 ötlet, amiket megtalálsz a www.malnarium.hu oldalon a receptek között.

  1. Zöldséges rizseshús
  2. Bácskai rizseshús
  3. Ázsiai pirított zöldséges rizses csirke
  4. Zöldségleves + sült csirkemell + párolt rizs
  5. Rántott csirke zöldséges rizzsel
  6. Zöldségekkel töltött csirkemell tekercs rizzsel
  7. Hagymaleves + paprikás csirke, rizs
  8. Csirkemell sült zöldségekkel és rizzsel
  9. Mézes, mustáros csirkemell currys rizzsel, sült zöldségekkel
  10. Pecsenye csirkemell vele sült zöldségekkel, párolt rizzsel
  11. Csirke fasírt sült vagy párolt zöldségekkel, rizzsel
  12. Házi csirke felvágott
  13. Házi zöldséges csirkefelvágottMár csak az a kérdés, hogy a fenti receptek fehérje vagy szénhidrát típusok számára készültek-e?

Meglepő, de mindkét típus számára mindegyik kiváló lehet a megfelelő arányokkal, úgyhogy mind a 10 ételt elkészítettem mindkét alap típus számára 500 kcal-val és fehérje típusok számára 40-30-30, szénhidrát típusok számára pedig 25-15-60 %-os arányokkal (fehérje-zsír-szánhidrát).

Hamarosan sorban megosztom veletek a recepteket.

Share This