fbpx

Egy rózsaszínű és három lila színű gyertyára lesz szükséged!

Vajon miért ezek az Advent színei?

Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt  megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak, más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához (november 30)) legközelebb eső vasárnappal  veszi kezdetét.

Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza, mikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát.

Az advent szó jelentése „eljövetel”. Ez egy előkészületi időszak, amikor az egyre sötétedő téli időben felkészíthetjük lelkünket az új „fény” eljövetelére a természetben, itt belül magunkban és a Kisjézus születésének ünnepére.

Valamikor éjféli harangszó hirdette az advent kezdetét és ez alatt a négy hét alatt az emberek szigorú böjtöt tartottak, hajnalonként pedig ún. aranymisére jártak.

Az adventi koszorú hagyománya ősi időket idéz, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival. Első nyomait a néprajzkutatók északon, a Keleti-tenger partvidékén és szigetvilágában találták meg. Fűzfavesszőből koszorút fontak és örökzöldet csavartak köré. Ez a szokás később Európa más vidékein is meghonosodott. A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba, az első adventi koszorút  Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Később csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún és minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt.

Minden adventi gyertya egy fogalmat szimbolizál: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt. Ezeket a fogalmakat párba állították egy-egy személlyel vagy vallási közösséggel, s így vonult be az ünnepnaptárba.

1. Az első vasárnapi gyertya színe lila. Ez a HIT gyertyája – Ádám és Éva szimbolikája, akiknek elsőként ígérte meg a megváltást Isten.

2. A második gyertya színe is lila, ami a REMÉNY gyertyája. Arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának, majd Józsefnek is az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten Fiát, Jézust. Másrészt ez maga a Zsidó nép, akinek Isten megígérte, hogy közülük származik majd a Messiás.

3. Az ÖRÖM vasárnapja kiemelkedik a többi közül, Advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, ami a böjtbe egy kis vidámságot hoz, hogy már közel van Krisztus eljövetele, a Karácsony. Ugyanakkor  Szűz Máriát szimbolizálja, a makulátlan istenanyát.

4. A negyedik vasárnap a SZERETETÉ. Az adventi koszorún immár mind a négy gyertya egyszerre ég, ezzel eszünkbe juthat a napkeleti bölcseket vezető betlehemi csillag ragyogása. Keresztelő Szent János vasárnapja, aki hirdette Jézus eljövetelét és készítette a szeretet útját az emberek szívéhez.