„A különböző vallások szertartásaiban nagyon jelentős szereppel bír a térdelés, térdre ereszkedés, mint a megalázkodás, a behódolás kifejeződése.
A szertartásokban betöltött szerepét dőreség lenne lealacsonyítani.
Azért kapott jelentős szerepet a térd, a térdre ereszkedés, mert ez a testhelyzet, ezt az üzenetet hordozza azt: most feladom eddigi elképzeléseimet és beengedek valami újat.
Mindaddig, míg ez a belső késztetés valóban bentről ered, addig a jelentése a jó érdekeket szolgálja. Amikor viszont ez külső erővé lép elő, már biztos, hogy nem annyira szerencsés!
A térdre ereszkedéshez azonban nem szükséges vallásos áhítat. Mindennapjainkban is meg kell történnie, hogy meg tudjunk pihenni, hogy el tudjunk csendesedni, más erőket beengedni az eddigiek mellé.
Vizsgálódjunk, elmélkedjünk egy kicsit, milyen lelki diszharmóniát mutatnak a térdben jelentkező elváltozások!
Mint már ezelőtt minden esetben, itt is vizsgálnunk és elemeznünk kell a probléma kialakulásának két oldalát. Figyeljünk a beteg oldalára, valamint a környezet reakcióira.
Az egyik konfliktus ebben rejlik: nem ereszkedik térdre, mert térdre akarják kényszeríteni, legalábbis ezt tapasztalja, ezt érzi, ezért talpon akar maradni, még ha bele is szakad!
A másik konfliktus, ami szorosan illeszkedik hozzá: térdre ereszkedik, és nem nagyon akar felkelni.
Az alázatosság szerepe és fontossága abban áll, hogy végre-valahára (akár egy rövid időre) feladja mindazon berögzült, merev ragaszkodását és erős akaratát, kitartását elvei, céljai mellett. Ennek szükségessége ebben rejlik: mindenki tévedhet, minden dolog változik, a változásokat követni kell a cselekedeteknek is.
A kitűzött céljaink a közhittel ellentétben nem állnak egy helyben, hanem folyamatosan közelednek felénk.
Jól ismerjük azt a tényt, hogy amikor két dolog közeledik egymás felé, és nem látják a egymást. Könnyen elkerülhetik a találkozást.
A térdre ereszkedés szerepe abban áll, hogy akkor megállunk, elmélkedünk és megvizsgáljuk környezetünk reakcióit. Felülvizsgáljuk eddigi elképzeléseinket és meggyőződünk róla, hogy valóban jó irányba haladunk, valóban jók azok az elvek, melyeket követünk?
Természetesen nem mindig vagyunk képesek arra, hogy önszántunkból megálljunk egy olyan úton, melyről azt hisszük: jó!
Ennek lesz következménye, hogy elvakultan haladunk és megbomlik a harmónia. Az a harmónia, ami eddig biztosította számunkra az egészséges alázatosságot, csendes elfogadást és az ezekből fakadó önbizalmat, sikerélményt.
A megbomlott harmónia oka: sok olyan inger érte, amit kudarcnak, sikertelenségnek élt meg, ezért kialakul benne egy nem feltétlenül tudatos dac. A dacosság következtében kezd felölteni egy olyan viselkedési formát, mely nélkülöz minden lazaságot és csak recsegve-ropogva tud vagy mer térdre ereszkedni.
A térdre ereszkedés még azt is jelenti: elveszítette képességét arra, hogy segítséget kérjen – túl erősnek tartja magát ehhez – és nem is tud segítséget elfogadni.
Ebből egyenesen következik, hogy minden segítő erőt nyűgnek, erőszaknak fog megélni, tehát elítélendőnek tapasztal, és egészen másként cselekszik, mint, amit szíve, tudata diktál!
A térdre ereszkedés helye is fontos lehet. Ezen a családot vagy a tágabb környezetet értem.
Ez attól függ, hogy mennyire súlyozódik a beteg életében a szűkebb és tágabb környezet.
A bal térd betegségei, fájdalmai az érzelmi dolgokkal kapcsolatos alázatosság diszharmóniáját jelenítik meg testi formában. Vagyis képtelen eldönteni, melyik a helyes, követendő út. Megalázkodik, még önmaga előtt is, vagy épp ellenkezőleg, még akkor is hajthatatlan, amikor már az egész világ összeomlani látszik. Érzelmeit igyekszik állandósítani, kerül minden változást. Az érzelmi változás helyett a merevséget, a keménység helyett a petyhüdtséget választja!
A jobb térd pedig a fizikai dolgokat, a konkrét anyagi megnyilvánulásokat tükrözi. Ugyanaz vonatkozik rá, mint a bal térdre, de ez a fizikai világra, illetve a fizikai világhoz való viszonyra jellemző.
A gyógyulás útja:
Amit mindenképpen el kell érni: ne érezze magát térdre kényszerítve! Ezt pedig csak egyféleképpen lehet: megtalálja értékeit, erősségeit. Ezek adnak akkora lelki erőt, mellyel már nem érzi kétségbeejtőnek a megalázkodást. Már nem érzi megaláztatásnak, mert tudja: bármikor felkelhet, talpra állhat.”
Rüdiger Dahlke