fbpx

Szent Mihály havában az ember „mérlegre lép”, számot vet: mit tett jól, s mit fog másként tenni a jövő esztendőben. Egyre rövidebbek a nappalok, a sötét órák hosszabbodása pedig szorongást, félelmet kelt bennünk. Mintha a Mindenség láthatatlan hatalmas madara gubbasztana a fákon és a lelkünkön is. A természetben érezhetően rövidülnek a nappalok, a mi lelkünkben is megütközik egymással a fény és a sötétség, a jó és a rossz. Lelkünkben előjönnek a régebben elkövetett vétkeink, hibáink, így állunk mérlegre.

Itt a Málnárium Klubban szeptemberben majd minden nap megtartjuk a mérlegelés ceremóniáját.

Tarts akkor is velünk!

Szent Mihály a katolikus hagyomány szerint egyike a 7 arkangyalnak, ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29. Jelképe egyrészt hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is.

Többször ábrázolják mérleggel a kezében, mint a jó és a rossz eldöntésére hivatott személyt, a lelkek mérlegelőjét.

Ez a nap a gazdasági év fordulója is. A pásztorok ilyenkor adtak számot a rájuk bízott jószágokról. A hagyomány szerint Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Mihály napján hajtották vissza a falvakba. Ezért ekkor számoltatták el, szegődtették újra a pásztorokat, ekkor fizették ki őket.

Ekkorra már forr az újbor, beindul a pálinkafőzés, kezdődhet a lakodalmazás őszi időszaka.

A régi magyar hagyomány szerint ekkor kezdődött a kisfarsang időszaka, mely Katalin napig (november 25.) tartott.

Volt tehát mit megünnepelni, hiszen a családok is egyesültek, hazajöttek a férfiak a nyári legelőkről – télire együtt lehetett apraja, nagyja.

„Ha a napok rövidülnek, fényesebbé válnak a szívek,

S az ősz felett fénylik Szent Mihály.”