A saját testünkkel kapcsolatban furcsán hangzik a zsiger szó, legalábbis nekem gyerekkoromból, nagymamám szájából tanultam ezt a szót a csirke bontás kapcsán.

Mindenesetre az emberi belső szerveinket is zsigernek hívjuk és a köztük kifejlődött zsírréteget nevezzük zsigeri zsírnak, tudományos nyelven pedig viszcerális zsír.

De miért fontos? és mikor nem egészséges már ennek mértéke?

A zsigeri zsír alap funkciója, hogy védje a belső szerveinket: szívünket, májunkat, vesénket és hasnyálmirigyünket. Azonban a túlzott mennyiségben felhalmozódott hasüregi zsírok egyrészt gátolják a szerveink egészséges működését, valamint állandó gyulladásban tartják a szerveket, ráadásul hormonokat és más anyagokat is termelnek, amelyeknek negatív hatásai vannak az egészségre. Következményként megjelenhet például szívbetegség, magas vérnyomás, stroke, 2-es típusú diabetes, metabolikus szindróma, alvási zavarok és a rák bizonyos fajtái.

Valójában ezek a belső zsírok teszik ki a derékbőség nagy részét, ami nem csupán esztétikai hiba. Még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy a nagy súly miatt az alsó végtagok ízületei feleslegesen nagy súly cipelnek és fájnak, hanem a kövérség anyagcsere zavart jelent.

A nem megfelelő táplálkozás és a mozgáshiány a problémák gyökere, amely a zsigeri és s bőr alatti zsírok tömegét növeli. Az növekvő stressz-szint csak ront a helyzeten, mivel fokozza a kortizol hormon termelődését, ami miatt a máj többlet cukrot termel. A cukor pedig éhségérzetet generál, vagyis következményképpen még többet eszünk, vagyis egyre több zsír rakódik ránk. A kör bezárult.

Mi a megoldás?

Rendszeres személyre szabott izomerősítő és kardió mozgás, valamint szintén személyre szabott táplálkozási program, mert nem vagyunk egyformák, ezért az általános tanácsok nem mindenki számára egyformán hasznosak.

A fentiek alapján belátható, hogy a csupán hasizom gyakorlatok nem elegendőek a pocak megszűntetéséhez.

A Málnárium edzés és táplálkozási program éppen ilyen megoldásokat tud nyújtani számodra.