fbpx

Az ENSZ közgyűlése 2012-ben a boldogság nemzetközi világnapjává nyilvánította március 20-át, mivel a határozatában is az áll, hogy „a boldogságkeresés az emberi lét egyik alapvető célja.”

Az ötlet a kis himalájai buddhista királyságtól, Bhutántól származik. Az ázsiai ország a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP.

 

A „bruttó nemzeti boldogság” fogalma tulajdonképpen a lakosság jólétének mérésére szolgál. Egy kilenc pontból álló index segítségével megbecsülhető, hogyan érzik magukat az emberek gazdasági, társadalmi és érzelmi szempontból.

A boldogság világnap üzenete elsősorban az, hogy nem csak a növekedési számok és a gazdasági értékek a legfőbb mutatók, az emberek elégedettségét más feltételek is befolyásolják.

A boldogság…

Csíkszentmihályi Mihály pszichológus úgy gondolta, hogy a boldogság nem olyasmi, ami csak úgy megtörténik az emberrel. Nem kapcsolatos a szerencsével, sem a véletlennel. A boldogság nem egyenlő az anyagi javakkal, és nem vásárolható meg pénzzel, nem szerezhető meg hatalommal. Nem külső eseményektől függ. Akik megtanulják, hogyan kell irányítás alatt tartani belső élményeiket, képesek arra, hogy életük minőségét meghatározzák.

Mindannyian éltünk már át olyan pillanatokat, amikor azt érezzük, hogy teljesen átszellemülünk. Ezt az érzést hívjuk „tökéletes élmény”-nek. A flow valójában egy pszichológiai állapot.

A boldogság mibenlétét a híres boldogságkutató, Edward Diener pszichológus is sok éven át kutatta. Arra a megállapításra jutott, hogy a legboldogabb emberek erős baráti és családi kötelékben élnek, és sok időt töltenek szeretteikkel.

boldogságunk érdekében a legfontosabb tehát, a bensőséges kapcsolatok kiépítésén, és a szociális képességeink fejlesztésén dolgoznunk.

Életünk valóban fontos feladata, hogy napjainkat boldoggá tegyük, és hogy észrevegyük az élet apró örömeit. Ám ami ennél is fontosabb és nehezebb: tegyünk boldoggá másokat! Családunkat, ismerőseinket, ismeretleneket.

 

Ugyanakkor ez nem csupán elhatározás, vagy akarat kérdése, de aktívan tehetünk azért, hogy boldogság hormonok termelődjenek a szervezetünkben.

Tudtad, hogy például a szerotonin nevű boldogsághormon 90 %-a a belekben termelődik. nem mindegy tehát, hogyan bánunk az emésztésünkkel. Ismerd meg az anyagcseréd működését és táplálkozz értékes és neked való táplálékokkal.

 

Olvasd el a boldogsághormonokról szóló cikkünket is: https://malnarium-vac.hu/boldogsag-hormonok

 

Forrás: impressmagazin.hu