TÖRTÉNELMI-BIBLIAI ÁTTEKINTÉS – NAGYHÉT ESEMÉNYEI
A régi korok emberei sok szállal kapcsolódtak a természethez. Munkájukat, mindennapi életük rendjét, örömeiket, bánataikat is befolyásolta a természet örök változása. A tél és a nyár kettősében, az élet és a halál párhuzamát látták. Mindezek szabályozták életüket, melyet az ünnepek felosztottak kisebb – nagyobb szakaszokra. A tavaszi napéjegyenlőséggel egyre hosszabbodott a Nap útja, s ez jelentette számukra a fényt, a Nap feltámadását. Nagyon sok népnél gazdag hiedelem és szokáskincs kapcsolódott a tavasz beköszöntéséhez. Sok nép teremtett olyan istent magának, kinek élete, halála, feltámadása a tél, nyár természeti ritmusát követi. Ők jelképezik az emberek örök reményét a megújulásban, a feltámadásban és sorsuk jobbra fordulásában.
A feltámadás gondolata, mély emberi vágy – az élet győzedelmeskedjen a halálon, az elmúláson! Mi történt ezeken a napokon? A feltámadás, vagyis a húsvéti ünnep eseménye annak a történetnek része, melynek főhőse Jézus, s a Bibliában az Újtestamentumot az ő életének és tanításainak szentelték.
Virágvasárnap
Jézus tanításaival és példamutató életével nagyon sok tanítványt és hívet szerzett, s útra kelt, hogy a húsvét zsidó ünnepét a nagyvárosban, Jeruzsálemben ünnepelje meg, ahol – mint tudta – sorsa és küldetése beteljesedik. Szamárháton, zarándokként érkezett a városba, ahol ünneplő tömeg fogadta, kezében a béke jelképével, pálmaággal. Az emberek ruháikat a porban eléje terítették, hogy arra lépjen, gyermekeiket magasba emelték, hogy megáldhassa őket.
Nagyhétfő
Jézus első alkalommal megy Jeruzsálembe, hogy bemutatkozzék, mint az isteni törvény beteljesítője. A templomban színes társaság veszi körül, hatalmas a nyüzsgés-mozgás, áldozati állatokat vásárolnak, és itt üzletelnek a pénzváltók is. Jézus felborítja a pénzváltók asztalait és kiűzi a kufárokat (kereskedőket) a templomból. Isten háza nem üzlet és nem bank. A főpapok, akik féltették hatalmunkat, elérkezettnek látták az időt, hogy megszabaduljanak Jézustól. Mivel féltek a tömegtől, cselhez folyamodtak. Tanítványai szűk körében akarták elfogni, s az egyik tanítványt, az árulásra hajló Júdást bízták meg, hogy a Mestert a katonáknak megmutassa.
Nagycsütörtök
A húsvét első napján szokásos Széder-esti vacsorát, a bárányt Jézus tizenkét tanítványa körében költötte el a zsidók Egyiptomból való szabadulás emlékére. A vacsora előtt szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát, majd a vacsora alatt így szólt: “Bizony mondom néktek, tiközületek egy elárul engem.” Kérdezték, melyikük lesz az, s Jézus tudta, az árulja el, aki vele együtt mártja kezét a tálba. S mikor Júdás kérdezte, ő lesz-e az, Jézus rábólintott: “Te mondád.” Ezen az utolsó vacsorán Jézus fontos dolgokat cselekedett. Kenyérrel kínálta tanítványait, mondván: “Vegyétek, ez az én testem”, és borral, mondván: “Igyatok ebből, mert ez az én vérem.” Vacsora közben Jézus beszélt a feltámadásról, s arról, hogy leghűségesebb tanítványa, Péter is megtagadja őt. A Getsemáne-kertben a vacsora után Jézus kéri tanítványait, virrasszanak vele, de hamar elnyomja őket az álom. A Mester egyedül marad, szorongásaival, kétségeivel. Itt lelt rá Júdás a fegyveresek kíséretében, s csókkal árulta el Jézust. Elfogták, s a főpap elé vezették. Jézus megjövendölte, hogy ő, az Istennek fia, az Isten jobbján ül majd a mennyekben. Ezt bírái istenkáromlásnak tekintik, s halálos ítélettel büntették. Az embereket könnyű volt Jézus ellen lázítani, megalázták, kicsúfolták az Isten fiát, hű tanítványa, Péter pedig háromszor megtagadta mesterét, hogy nehogy azt higgyék, Jézushoz tartozik.
Nagypéntek
Másnap reggel Júdea római helytartója, Poncius Pilátus elé vitték Jézust, hogy az ítéletet végrehajtsák. Ekkorra Júdás megbánva árulását, a vérdíjat, a harminc ezüstöt visszaadta a főpapoknak, s önkezével véget vetett életének. Pilátus nem tartotta bűvösnek Jézust, ezért lehetőséget akart adni a megmenekülésére. A hagyomány szerint a tömeg kívánságára egy rabot szabadon engedhetett. Barnabás és Jézus közül a nép Barnabás megmenekülését választotta. Pilátus pedig jelképes kézmosással érzékeltette, nincs köze Jézus halálához. A foglyot, bíborköpenybe öltöztették, fejét töviskoszorúval övezték, kezébe nádszálat adtak, és gúnyolták: “Íme a zsidók királya!” Majd nehéz kereszttel a vállán Jézus elindult a Golgota hegyre, hogy beteljesüljön a sorsa. Megfeszítették. A katonák, a keresztnél őrt állók kisorsolták maguk között Jézus ruháit. Sokan csúfolták, ha valóban Isten fia, miért nem szabadítja meg magát? Jézus azonban vállalta sorsát, s meghalt a kereszten. Halálakor a jeruzsálemi templom oltárát díszítő kárpit megrepedt, a föld megnyílt. Este egyik tanítványa, Aramateai József kérte, hadd vigye el a testet, s a sír elé követ görgetett. A sírhoz őröket állítottak a főpapok, hogy el ne lopják a testet, hisz a jövendölés szerint, a halál utáni harmadik napon elhagyja Jézus a sírját.
Húsvét vasárnap
A feltámadás napja, mellyel – a keresztény hit szerint – Krisztus bebizonyította, hogy ő Isten egyszülött Fia. Jézus legyőzte a halált, és ezzel megmutatta, hogy a halállal nem ér véget az élet. A történet szerint vasárnap három asszony, köztük Jézus anyja is, finom kenetekkel a sírhoz mentek, mely nagy földindulás közepette föltárult, megjelent egy angyal, s jelentette, hogy Jézus nincs már ott, föltámadott.
Hogy igaz-e a történet? Hogy ő Isten fia-e? Hogy valóban feltámadt-e? Lehetséges-e ez egyáltalán?
Aki hiszi, annak nem kérdés, fel sem teszi, de talán mindegy is, mert a történet példa, szimbólum, mint bármilyen mese, amiből a is gyerekeket tanítjuk. Ez a „mese” felnőtteket taníthat, ha nem a „megtörtént-e” igazságot keressük benne. Senki nem kérdezi meg, hogy léteznek-e a népmesék alakjai valójában, de mindannyian azért meséljük el ezeket a történeteket a gyerekeinknek, hogy tanuljanak belőle, megértsék a jó és a rossz történeteket, és jobbá váljanak általuk.
Te, aki kétkedve olvastad most Jézus történetét, ne keresd hát, hogy igaz-e, de keresd benne a Neked szóló igazságot. Ne a történet igazságát keresd, hanem a magadnak szóló tanulságot.
Nem csak emlékünnep tehát Húsvét, hanem RÓLUNK szól.