fbpx

A nőknél elég gyakori a székrekedés, szorulás. Nehéz erről beszélni, mert nagyon intim dolog és sokszor még szavaink sincsenek rá, vagy nehéz kimondani, mert zavarban vagyunk tőle.

Pedig akinek ilyen gondja van, bizony megkeseríti a mindennapjait, és ezáltal romlik az életminősége.

Ha nincs napi rendszerességgel székleted, az nagyon komoly következményekkel járhat, ezért érdemes alaposan átbeszélni.

A belekben pangó bélsár egyrészt nyomja a környezetében levő szöveteket, szerveket és akadályozhatja azok optimális működését. Másrészt  a sok bélsár hatására a bélfal áteresztőképessége is megváltozik, és olyan anyagok szívódhatnak fel és kerülhetnek a keringésbe, amiknek ott nincs helyük, sőt komoly betegségekhez is vezethet.

Tudod-e, hogy egy átlagos súlyú emberben is másfél, két kilogramm bélsár panghat, tehát ettől érdemes megszabadulni. De hogyan?

Ha székrekedésed van, akkor az ürítés komoly fájdalommal járhat és az erőltetett székletürítés gyengíti a gátizmokat, például aranyér kialakulásához vezethet.

Milyen okai lehetnek a székrekedésnek?

Kevés folyadékbevitel – ami tényleg nagyon gyakori probléma. Úgy tudod kiszámolni, hogy mennyi folyadékot, főleg vizet kell innod, hogy 30 testsúlykilogrammonként 1 liter víz a napi adagod.

Gyakori kérdés az is, hogy miért vizet kell inni?

A vizet tudja a szervezet a leghatékonyabban a sejtekhez juttatni. Márpedig ha a sejtjeid szomjaznak, akkor erről megy az üzenet az agyhoz. Az agy pedig kiadja a parancsot, hogy a béltartalomból, főleg a vastagbélből és a bőrtől vonja el a nedvességet a szomjazó sejtek számára.  Ennek pedig az lesz a hatása, hogy a béltartalom kiszárad, besűrűsödik és székrekedésként nyomasztja a szervezetet. A bőr pedig szárazzá és ráncossá válik, ami gyorsítja az öregedést.

A másik probléma lehet az alacsony rosttartalmú, többnyire „hulladék” élelmiszerek fogyasztása. Hulladéknak nevezem a sok adalékanyagokat, finomított szénhidrátokat  tartalmazó félkész és készételeket, amik látszólag egyszerűsítik a háziasszonyok életét és munkáját, de hosszú távon bizony komoly egészségkárosodáshoz vezethetnek. Ezért azt javaslom, hogy minél inkább alapanyagokból saját konyhában készíts ételeket magadnak és a családodnak.

A harmadik fontos szempont a mozgásszegény életmód, ami azt eredményezi, hogy az egész szervezet működése lelassul. Fordítsuk meg a dolgot és nézzük meg, hogy mi történik a rendszeres és intenzív mozgás, edzés hatására a szervezetben. Felgyorsul a vér- és nyirokkeringés, emelkedik a pulzus, és gyorsul a légzés, márpedig a légzéssel egyre több oxigén kerül a szervezetbe, ami nélkülözhetetlen „üzemanyag” az elfogyasztott táplálékok elégetésére, aminek eredménye az egészséges életenergia.

Természetesen a gyógyszerek is vezethetnek székrekedéshez, ezért főleg az emésztést segítő TV-ben naponta reklámozott gyógyszerek helyett helyesen, tisztán kell táplálkozni, amihez segítséget tudunk nyújtani a Málnáriumban anyagcsere típusú műszeres felméréssel.

Végül, de nem utolsó sorban a lelki háttér is befolyásolja az emésztést és például szorongás, depresszió is szoruláshoz vezethet.

Egy ilyen írás mindenki személyes problémáira nem tud egyedi választ adni, de néhány jó tanáccsal, ötlettel segíteni szeretnénk a székrekedéssel küzdő olvasóinknak.

A tanácsaink egy részét Giulia Enders: Bélügyek című könyvéből, Kriston Andrea intim tornáiból és a saját tapasztalataimból raktam össze.

Természetesen komoly, régen fennálló problémák esetén a lenti egyszerű ötletek nem biztos, hogy azonnal fognak segíteni, de érdemes átgondolni holisztikusan a problémádat és ezek a praktikák is hasznosak lehetnek.

  • Akárhány éves vagy, változtatni tudsz a székelési szokásaidon, mert a szervezetünk képes bármikor, bármi új dolgot befogadni a pavlovi reflex elve alapján. Szánj minden reggel időt arra, hogy elinduljon a perisztaltika, vagyis a bélműködés, aminek eredménye lesz a széklet.
    1. Ébredéskor igyál egy pohár vizet és persze napközben sokszor egy-egy pohárral!
    2. Mozogj egy kicsit, főleg a derekadat forgasd intenzíven jobbra balra! vagyis tornázz és persze ezt is rendszeresen tedd!
    3. Minden nap azonos időben ülj egy rövid ideig a WC-re és csak erre koncentrálj!
    4. Rakj sámlit a lábad alá, mert ebben a pozícióban a beled utolsó szakasza kiegyenesedik és könnyeben engedi ki a tartalmát. Nem véletlen, hogy bizonyos kultúrákban a guggolva székelés az általános, bár a „trónolás” sokkal kényelmesebb. A sámlival ezt át lehet hidalni.

Furcsa ötlet, de nekem működik.

  • Ne olvass közben se újságot, könyvet, vagy mobilt! Koncentrálj mindig a feladatra! Gyakran látom, hogy a gyerekeket úgy szoktatják a bilire, hogy közben a kezébe nyomnak egy mesét. Biztos, hogy jó megoldás ez?

Na ülj túl sokáig a WC-n, mert az is problémákhoz vezethet az erőlködéssel együtt. Ilyen például az aranyér. De szoktasd magad a reggeli vécézéshez. A megfigyelések szerint 21 nap alatt válik szokásoddá bármi, amit rendszeresen végzel. Ilyen az edzés is és az egészséges táplálkozás  kialakítása is.

  • Igyál naponta legalább 2 liter folyadékot, főleg és elsősorban tiszta vizet!

Soha ne  étkezés közben, hanem inkább étkezések között igyál. Ne hígítsd az elfogyasztott táplálékot, mert ezzel az emésztő enzimek munkáját nehezíted!

  • Mozogj rendszeresen és intenzíven hetente legalább 3 x fél órát. Erre tökéletesen alkalmas a Málnárium edzésprogram, ami alkalmazkodik a mozgalmas időbeosztásodhoz, mert hozzánk bármikor érkezhetsz és van online programunk is bőven.
  • Táplálkozz tudatosan! Ismerd meg saját anyagcserédet a műszeres mérésünkkel, és tudd meg, hogy milyen táplálékok jótékonyak és melyek kerülendők a te szervezeted egészséges működése számára.
  • Ismerd meg a székrekedésed lelki hátterét Könnyű azt mondani, hogy csökkentsd az életedben a szorongásokat okozó dolgokat és a depressziót, de ezt nem lehet parancsszóra. Viszont segíthet a rendszeres mozgás és a táplálkozás optimalizálása. Ez utóbbi – bármilyen furcsa – nem csupán az alakodon tud változtatni, hanem az érzelmi, lelki működéseden is, mert az „üzemanyagaink” az egész szervezetünkre működésére hatnak.
  • Végül, de nem utolsó sorban a Kriston intim torna hatékony segítséget tud nyújtani a székelési problémák megoldására is az alhasvédő tornákkal, amik beépülhetnek a napi rutinba. Az intim szó a közfélelemmel ellentétben nem csupán a szexuális dolgainkra vonatkozik, hanem minden alhasi problémára. Alkalmanként, igény esetén a Málnáriumban is szervezünk 2 napos Kriston intim torna tanfolyamokat Kardos Zsófi instruktor vezetésével.

Remélem, tudtam segíteni.

GYERE EL HOZZÁNK, MI SEGÍTÜNK TÁPLÁLKOZÁS ÉS EDZÉS ÜGYBEN IS.