fbpx

A Málnárium GATSBY FARSANGI EDZÉS HETE a bulizás jegyében zajlik majd, amit végül a „farsang farkán” megkoronázzuk egy-egy fergeteges szülinapi bulival mindkét Málnárium klubban.

Ez a divat stílus igazán hozzánk való, hiszen éppen a nők voltak azok, akik elindították az elsővilágháború után ezt a felszabadult életérzést.

Az első világháború végét követően felerősödtek a női emancipációs törekvések, illetve egyre több fiatal nő helyezkedett el a munkaerőpiacon. Így a divatipar elsősorban őket célozta meg a dolgos hétköznapokra kínált kényelmes ruhadarabokkal. De munka után mindenki az önfeledt szórakozásba vetette magát, amit a húszas évek amerikai jazz korszaka alapozott meg.

A női divat felszabadulása és átalakulása révén beköszöntött a praktikus ruhák időszaka. A korszak legnagyobb képviselője Coco Chanel volt, aki a kényelmet helyezte mindenek elé, ezzel teljesen megreformálva a lányok és asszonyok öltözködését. A fűzőket és a földig érő abroncsokat száműzték, ezzel a vékony darázsderekak és a hosszú szoknyák kora lejárt. 1920-22 között még bokáig érő, derékban övvel díszített fazonú ruhákat hordtak. Pár évvel később már a nőies idomokat teljesen elfedő, egyenes, csőszerű szabásvonalú egyberuhák időszaka volt, ahol a derékvonal nemes egyszerűséggel eltűnt, pontosabban lecsúszott a csípőre. A 20-as évek női divatja tagadhatatlanul a vékony alkatúak fiús sziluettjének kedvezett.

Chanel nevéhez fűződik a „kis fekete” ruha, mint alapdarab megjelenése a hölgyek ruhatárában, amit különböző kiegészítőkkel változatosan lehetett hordani. A divattörténetben először 1925-ben történt meg, hogy a térd kivillant a szoknya alól. Ezzel egyidőben megjelentek a testszínű harisnyák is, amit akkor még harisnyatartóval viseltek. A gombos, fűzős vagy csatos cipők sarka közepes méretű volt, ez is a kényelmet garantálta.

Az 1920-as években fénykorát élő art deco stílusirányzat a divatra is hatást gyakorolt. A geometrikus díszítések az art deco stílusú ruhákon és kiegészítőkön is visszaköszöntek.

Az arc festése mellett gyökeres változást mutattak az 1920-as évek női frizurái, aminek máig meghatározó fazonja a leglázadóbb hajhosszként elhíresült, fiúsan rövidre vágott bubifrizura volt. A magabiztos, független ifjú nők identitásához szorosan kötődő 20-as évek hajdivatja kényelmesnek bizonyult a vad, áttáncolt éjszakákon is. A Chanel divat megálmodója, maga Coco Chanel is rövidre vágatta a haját. A bubihoz a fület is eltakaró, homlokba húzott cloche kalapot hordtak. 

Az 1920-as évek divatja teret engedett a térdig érő, laza flapper stílusú koktélruháknak, amiben reggelig lehetett ropni a charleston-t.

A vállat ledéren szabadon hagyó spagettipántos, hátul kacéran kivágott, selyemből és strasszból készült flapper ruhákat flitterekkel, gyöngyökkel, rojtokkal díszítették. A csillogó charleston ruhákhoz gátlástalanul feltűnő kiegészítőket, tollboákat és Chanel ötlete nyomán derékig érő gyöngysort viseltek. A Gatsby party kellékei közül nem hiányozhatott a strasszokkal díszített merész homlokpánt és gyöngyös kis sapka sem. A nagy Gatsby stílusú ruha mellett az igazi flapper egyik kezében pezsgő, a másikban kecsesen tartott szipka – ami hozzátartozott a tökéletes megjelenéshez. 

A Gatsby party „Élj a mának!” életérzéséhez a jazzkorszak adta a talpalávalót. Az 1920-as évek pörgős és dinamikus táncai passzoltak a kor szelleméhez. A füstös lokálokban és bárokban mindenki charlestont, swinget, tangót és fox trotot táncolt – és milyen jól tették, hiszen emlékezetes történelmet írtak a fergeteges húszas évekről.

A férfi divatról és egyéb érdekességekről a forrásban megadott linken olvashatsz tovább

Heti filmajánló:

A nagy Gatsby film megnézése után A nagy balhé című csodás filmet is ajánlom megtekintésre erre a hétre.

Forrás: https://www.ovbolt.hu/GATSBY_STILUS_20_EVEK_DIVATJA_BLOG_216