fbpx

Az asztrológia hagyománya szerint minden évnek megvan a maga uralkodó bolygója.

A 2020-as esztendő, a Hold éve lesz, amelyben a nők, az idősek és a család ereje megsokszorozódik.

Mindez pedig azt is jelent, hogy a párkapcsolatok, a női szerepek, a család egyre fontosabbá válik mindenki életében.

A Hold az éjszaka királynője

Már az emberiség hajnalán úgy tartották, a Nap, az erő, az energia jelképe maga a férfi.

A Hold a szeretet, a befogadás, a termékenység szimbóluma, a nőt, az asszonyt jelenti. A Hold formája és nagysága attól függ, hogyan éri a Nap sugara. Amikor a Nap fénye a Hold teljes felszínéről visszatükröződik, akkor a legszebb, ekkor jön létre a telihold, amely a tökéletességet, a befejezettséget sugallja. Mindennek földi megfelelője szerint a nő sem nélkülözheti a férfit, hiszen az erejétől válik sugárzóvá, vele alkothat egységet, családot. Ez a Hold évének legfontosabb üzenete. 2020-ban a férfi-női kapcsolat, a család kerül a figyelem fókuszába, melynek létrehozása, megtartása az év kiemelt feladata.

A Hold évében minden valószínűség szerint több gyermek születik, mint korábban. A Hold évében a nők feladata a család egységének a megtartása. Ehhez szükséges a tolerancia, az önfeláldozó magatartás magasabb szintű gyakorlása.

Az új évben a csábítás is erősebb, mert ez az év a hűség próbáját is hozhatja. A vér szerinti kapcsolatokban a hibákat, a bűnöket tanácsos megbocsátani, lehetőleg elfogadni a hozzátartozókat olyannak, amilyenek, mert a kis közösségeket ez tarthatja össze. Azok a családok, amelyek a 2020-as esztendőt közösen búcsúztatják, vélhetően kiállják a sors próbáját, és megerősödve lépnek át a következő, 2021-es esztendőbe.

Különösen izgalmasnak ígérkezik a Jupiter, a nagy szerencs bolygójának jegyváltása, mely 2019 decemberében a Bak jelébe lép, ahol nagyjából egy évig jár majd. Hatására megtalálhatod a helyedet a világban, szorgalmasabb, tettre készebb lehetsz, mint korábban bármikor. Segíti az önuralmat, a céljaid érdekében pedig nem lehet olyan eshetőség, amit ne tudnál felvállalni. Nagyra értékeled az egyenességet, a becsületességet, a komolyságot, fegyelmezettebb lehetsz, ezzel jó eredményeket érhetsz el és belső szilárdságot.

2020 a nagylelkűség éve is

Lesznek az évnek olyan időszakai, amikor a Jupiter, a sorsbolygó együtt áll a Plútóval. Az év ezen szakaszában az elképzeléseid megvalósítására minden bizonnyal jóval nagyobb erőt fordíthatsz majd. Lelkesnek érzed magadat, teljes odaadással dolgozol a terveiden. Fokozott szellemi aktivitás, mélységes igazságszeretet lehet jellemző mindenkire.

Míg a 2019-es esztendőben a Jupiter és a Neptunusz nehéz fényszögekkel kapcsolódtak, addig a 2020-as éven ez a két bolygó már kedvező konstellációba kerül egymással. Ebből arra következtethetünk, hogy egyre többen és egyre többet adományoznak, segítenek a rászorulóknak. Fontosabbá válik a felebaráti szeretetet, sokunkat a jóság, az irgalom, a magasztosabb eszmék vezetnek. Többen fordulhatnak a vallás és Isten felé, mert ebben találhatják meg az életük értelmét. Az ezotéria, a misztika, a másik dimenzióval foglalkozás is népszerűbb lesz, mint az elmúlt esztendőkben.

Na, látod! Hajrá!

Egy kicsit nézzünk még előbbre őszig, amikor majd felbontjuk a januári fogadalmainkat.

OLVASS TOVÁBB AZ ŐSZI SZENT MIHÁLY NAPRÓL! 

Forrás: Izing Klára asztrológus könyve

Share This