AZOK SZÁMÁRA, AKIK A TÖKFARAGÁSSAL EGYÜTT MAGÁT A HALLOWEEN ÜNNEPÉT IS UTÁLJÁK, ROSSZ HÍRÜNK VAN.
Manapság a töklámpás készítését sokan az angolszász és amerikai ünnephez, a Halloweenhez kötik, pedig a tökfaragás Magyarországon is régi hagyomány. Olyannyira régi, hogy az első erről szóló történet egészen Salamon, Árpád-házi királyunk idejébe nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval. 1081-ben Salamon ugyan elismerte Lászlót, mint magyar királyt, cserében megtarthatta királyi címét és László udvartartást is rendelt mellé, Salamon azonban a királyi udvarban is terveket szőtt a trón visszaszerzésére. Ezek után László biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta. Az őröknek parancsba adták, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot. A különleges „fáklyák” azonban nemcsak a vár foglyát világították meg, hanem a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen ered a mondás: „fénylik, mint Salamon töke”. Az eredeti vár, ahol a király egykor raboskodott, sajnos nem maradt fenn, viszont romjainak köveiből építtetett új várat IV. Béla a tatárjárás után. A jelenleg is meglévő Salamon-torony egykori királyunk emlékét őrzi.
Mára a tradicionális töklámpásnak az ijesztőre faragott arcformája az ősi babona szerint arra szolgált, hogy távol tartsák a terméstől az azt tönkretevő gonosz szellemeket, illetve ezzel a lámpással világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak
A tök kifaragását a Brit-szigetekről származtatják, ahol még tarlórépát, takarmányrépát vagy céklát használtak erre a célra. A néha arcokkal kifaragott tarlórépa-lámpások a gael Samhain fesztiválok szereplője volt Írországban és a Skót-felföldön. Samhain idején a tündéreket és szellemeket igen aktívnak vélik. A lámpások többféle célt szolgáltak. Egyrészt, hogy Samhain éjszakáján megvilágítsák az utat, másrészt hogy szellemeket és egyéb alvilági lényeket szimbolizáljanak, illetve hogy megvédjék azoktól az embereket és otthonaikat. Néha ablakpárkányokra is helyezték őket, hogy ezeket a lényeket távol tartsák otthonaiktól. Azonban mások szerint a lámpások Mindenszentekhez (november 1.) és Halottak napjához (november 2.) kapcsolódik, és a pokolban lévő keresztény lelkeket szimbolizálják.
Brit és ír bevándorlók vitték el a hagyományt Észak-Amerikába. Ott a tarlórépát felváltotta a sütőtök, mivel az szélesebb körben volt hozzáférhető, nagyobb is, és könnyebben faragható.
Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O’Lanter nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta magával. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki inkább és ravasz módon elérte, hogy az ördög felmásszon egy fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög és a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, hogy ígéretet tett arra, hogy soha többé nem fogja kísérteni a lelkét, ha végre leengedi őt. Jack ekkor megengedte az ördögnek, hogy lemásszon a fáról, aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt, mert a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Végül az ördög szánta meg és egy izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, a parazsat Jack egy marharépába tette, amit a nyugtalan lelkének szánt, világító lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a marharépa lámpácskának a fényénél keresi a megnyugvását.
Forrás: