fbpx

Régen a természet sokkal jobban irányította az emberek életét, mert a nappal együtt keltek és nappal együtt feküdtek le este. Igen! Télen sokkal többet aludtak, cserébe viszont nyáron ugyanígy a nap, a világosság határozta meg a munkaidejüket is. Nem is volt nagyon más lehetőségük, mert drága volt a világítás és a meleg a szobában. A dunyha alatt sokkal kellemesebb volt.

A hormonjaik sokkal inkább rendben is voltak, amitől jobb fizikai állapotban éltek és dolgoztak.

Nehéz ez manapság betartani, hiszen már fél ötkor sötét van és rengeteg esti csábítás a TV-ben, szíhzázban, mobilon.

Az alváshiányt tehát már normalizáltuk.

Hősöknek gondolják magukat, akik kevés alvás mellett is életképesek, mert az online játékok vagy az éjszakai extra “üzleti” chatelés, ami már nem fért a napba, vagy a tévénézés fontosabb. Sajnos vannak, akik kénytelenek éjszaka dolgozni, mert a fogyasztói társadalom kitermelte a folyamatos munkát a jobb termelékenység érdekében.

Ezzel együtt normalizáltuk a napi többszöri kávét és energiaitalt is, amikkel folyamatosan  korbácsolhassuk a hormonrendszerünket, nehogy bealudjunk véletlenül, amikor a testünk jelzi, hogy fáradt, pihenni kellene.

Hormonrendszerről beszélek? Igen, hiszen ezek a serkentők csak időlegesen doppingolják a szervezetünket, amivel feleslegesen túlműködtetik az agyalapi mirigyet, vagy éppen a mellékevesét is. Ezekkel tehát megerőszakoljuk a természetet és magunkat.

 Figyeld meg magad! Próbálj tudatosan élni és megismerni a saját tested működését!

Aludd ki magad és megtapasztalhatod, hogy sokkal kevésbé vagy kívánós, nem csábulsz el a cukros „doppinokra”.

Ha nagyon fáradt vagy, semmiesetre se menj edzeni! Még akkor is ezt kell mondanom, ha egyébként arra szeretnélek megtanítani, hogy a rendszeres mozgás az életed része legyen.

Nem szabad edzeni hulla fáradtan, mert az borzasztóan leterheli a testet, kinyírja a mellékvesét, ami felborítja a pajzsmirigyet és a női nemi hormonokok egyensúlyát is.

Ha nem alszunk normálisan, nem fekszünk időben, a biológiai ritmusunk felborul, nincs normálisan nappal és éjszaka, az állandó kevés alvás legyengíti az immunrendszert, mert állandó stresszben tartja a testet, a mellékvesék folyton kortizolt termelnek, amitől emelkedik a vérnyomás, emelkedik a vércukorszint, ettől akár inzulinrezisztencia is alakulhat ki, ahol már tényleg nem könnyű a fogyás.

Úgyhogy az alvást komolyan kell venni, mindig előre kell sorolni a fontossági listán!

Alváshiánnyal nem tudunk hosszútávon egyensúlyban maradni, egészségek lenni és fogyni sem.

Napi 7-9 óra alvásra minden felnőtt embernek szüksége van – persze életkor és emberfüggő. a pontos mennyiség.

Este 10-fél 11-kor menj ágyba és soha ne vidd a hálószobádba a mobilodat!

Jó lenne az utolsó 3 órában már nem ingerelnéd az idegrendszeredet mobillal, TV nézéssel és lehetőleg ne is egyél, ne nassoljál.

Az éjszakai alvást nagy mértékeben befolyásolja a fehérjék, zsírok és szénhidrátok esti étkezési aránya is, ami mindenkinél más és más lehet.