fbpx

Mi a melanoma?

A melanoma az egyik legrosszabb indulatú daganatféle. A melanocytákból, a bőr festék (melanin) termelő sejteiből indul ki. A melanoma gyakorisága évről-évre növekszik, a melanomás esetek száma az elmúlt 20 évben duplájára növekedett. Kialakulásának valószínűsége több tényezőtől függ, így elsősorban az adott egyén genetikai tulajdonságaitól és környezeti behatásoktól (a napfény UV sugárzása).

A legtöbb daganattípus már csak akkor okoz tüneteket, ha előrehaladott stádiumban van a betegség. A melanoma nem ilyen. A legjellemzőbb tünetei, mint például az anyajegy színének és formájának változása már a betegség korai stádiumában jelentkeznek. Ha elváltozásokat tapasztalunk rajtuk vagy a bőrünkön, azonnal forduljunk szakorvoshoz és ne várjuk meg, míg komolyabbra fordul a betegség. Erre, az önvizsgálat és a rendszeres szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a Melanoma Világnapja is.

Szerencsére, ha időben felismerik, és korai stádiumban eltávolítják, akkor jó eséllyel gyógyítható.

Melyek a melanomára utaló tünetek?

  • Az anyajegy színének, formájának, méretének, felszínének vagy alakjának változása
  • Eltérő színű területek megjelenése egy adott anyajegyen
  • Az anyajegy felszíne kisebesedik, vérezni, váladékozni kezd
  • Újonnan kialakult pigmentált elváltozások a bőrünkön
  • Az anyajegy környékén a bőr viszket, begyullad

 Hogyan előzhetjük meg a betegséget?

  • A fényvédelemről ne csak verőfényes időben gondoskodjunk, hiszen a vékonyabb felhőrétegen is áthatolnak a káros sugarak.
  • Fokozott védelemre van szükség a vízparton, a betonnal körülvett területeken, síeléskor is, hiszen a vízről, hóról, jégről visszaverődnek a sugarak, így megtöbbszörözik az erejüket.
  • A déli órákban húzódjunk árnyékba, vagy sapkával, hosszú ujjú inggel, könnyű nadrággal, napszemüveggel védekezzünk a túl erős fény ellen.
  • Folyamatosan kísérjük figyelemmel a bőrünk állapotát.
  • Bármilyen szabadtéri program esetén használjunk fényvédő krémet.
  • A fényvédelem szabályait már kicsi koruktól kezdve tartassuk be a gyermekeinkkel is.
  • A napszemüvegről se felejtkezzünk el! Csak jó minőségű, garantáltan UV-védelemmel ellátott szemüveget válasszunk, ami lehetőleg oldalról is véd!