fbpx

SZERETETTEL KÖSZÖNTELEK A MÁLNÁRIUMBAN!

JÓ, HOGY ITT VAGY VELEM!

Ugye Te is 50-60 éves korosztályba tartozol!

Málnási-Csizmadia Éva vagyok, a Málnárium program egyik alapítója. Közel 10 éve foglalkozom az intervall hidraulikus köredzéssel, és bátran mondhatom, hogy rengeteg nőtársamnak adott ez a program rendszeres edzés lehetőséget. Lassan 60 éves leszek és már 50 felett nem szívesen mentem hagyományos fitneszterembe a fiatalok közé, ahol kicsit mindig elveszettnek éreztem magam. A csoportos edzéseket pedig azért nem kedvelem, mert időre kell mindig menni az órákra, ami dolgozó nőként nekem kényelmetlen.

A Málnáriumban sikerült ezt a két nehézséget leküzdeni azzal, hogy az intevall edzés egyik óriási előnye, hogy a váltakozó pulzusértékkel sokkal gyorsabban, mindössze 33 perc alatt sikerül elérni a kívánt zsírégető, vagy állóképesség növelő eredményt. Ráadásul az edzés folyamatos, így nem kell időre érkezni, hanem saját időbeosztásod alapján bármikor csatlakozhatsz. Egy dolgozó nőnek ez kiváló lehetőség, ugye!

Ebben a korban már előfordulhatnak egészségügyi problémák, mint magas vérnyomás, cukorbetegség, elhízás, ezért a biztonság is nagyon fontos tényező az edzés forma megválasztásában.

A Málnáriumban kizárólag alapos műszeres állapotfelmérés után kezdheted meg az edzéseidet. És hogy követni tudd a munkád eredményét, ezeket a méréseket havonta elvégezzük.

Van még egy nehézség, amit le kell küzdened. Ezek a kifogásaid, amik megakadályoznak abban, hogy szokásoddá váljon a rendszeres edzés. Ebben is tudunk segíteni a személyes mentori programunkkal. Nem hagyunk magadra, motiválunk, segítünk megtartani az elhatározásodat és elérni a céljaidat.

Share This