fbpx

“ Az ember az élete utolsó néhány évében költi el az egészségügyi költségeinek a 9/10-ed részét. Ha ennek az összegnek a felét az életünk folyamán korábban költenénk el, még egészségesen, a külső és belső természetet tisztelve egészséges életmódra, akkor 10 évvel meghosszabbíthatnánk az életünk! ”

Pál Feri atya

A Málnárium táplálkozási filozófiája, meggyőződése

  1. vegyes táplálkozás hívei vagyunk,
  2. nem tartunk szerencsésnek semmilyen szélsőséget,
  3. ugyanakkor tiszteletben tartunk minden vallási, állatvédelmi, vagy egyéb meggyőződést, ami a táplálkozási szokást is befolyásolja,
  4. tudatában vagyunk annak, hogy mennyire nehéz életmódod váltani, ha nincs elég motiváció, de még akkor is, amikor valamilyen betegség kényszerít a változtatásra,
  5. szeretünk jókat enni és imádunk finomakat főzni,
  6. rendkívül fontosnak tartjuk a családi közös étkezéseket és az étkezésekkel kapcsolatos hagyományokat, szokásokat, gasztronómiai különlegességeket,
  7. a mindennapokban hívei vagyunk a lehető legszűkebb földrajzi környezetből származó élelmiszerek fogyasztásának, de ha bármerre is utazunk, feltétlenül kipróbáljuk a helyi ízeket is,
  8. fontosnak tartjuk, hogy figyeljük magunkat, a saját testünk válaszait a bevitt ételekre,
  9. hiszünk a táplálkozás egész lényünkre gyakorolt alapvető hatásában, vagyis abban, hogy „azok vagyunk, amit megeszünk”. A táplálékunk a szervezetünk üzemanyaga, de nem vagyunk egyformák, ezért nincs általános táplálkozási szabály, ami mindenki számára hasznos és hatásos az egészsége megőrzésére, vagy a kívánt fogyás/ideális testsúly elérésére

Az étkezés szerepei az életünkben:

  • üzemanyag a test működéséhez
  • gasztronómiai élvezet
  • társasági, családi kapcsolattartás eszköze

Mindezek tudatában kerestem és találtam rá a Horisan Metabolic Typing® anyagcsere típusú táplálkozási módszerre, amely minden embert egyedi anyagcsere típusként kezel, és ennek megfelelően ajánl mindenki számára más és más élelmiszert és táplálkozási módot.

A módszer segítségével olyan egyénileg különböző lehetőségeket és utakat igyekszem megtalálni, amely segítséget nyújt a tudatos táplálkozási szemléletmód kialakulásával az egészséges, de gasztronómiai élvezeteket is nyújtó étkezési szokások kialakításában.

Málnási Csizmadia Éva
Horisan Metabolic Typing tanácsadó